Category Archives for "Social Media"

Tegyél fel mindent egy lapra! – Így csinálj magadnak egy ütős Facebook Page-et!

facebook page

Kezdjük egy kis fogalmi tisztázással. Persze, ha álmodból felkeltve is tudod, hogy mi a különbség a Facebook felhasználói oldal, a Facebook page, illetve a nyitott és zárt csoportok között, akkor ugord át az első bekezdést. Vagy lehet, hogy akkor nem csak fontos infókról maradsz le, hanem pár poénról is? Ki tudja?

törpengő férfi

Facebook felhasználói oldala lehet a magánszemélynek, jó eséllyel te is egy vagy a 2 milliárd 13 millió aktív facebook felhasználó közül.

Ez mind nagyon szép és jó, de ha a vállalkozásodat szeretnéd felfuttatni a közösségi médiában, nem erre van szükséged.

Hanem egy Facebook page-re, amit direkt azért találtak ki, hogy segítse a vállalkozásodat. 

Azt, hogy ezeket hogyan tudod a lehető legjobban kiaknázni, hamarosan elmondjuk.

Végül ott vannak a csoportok. Nevezetesen a nyitott és a zárt csoport. A nyitott csoportra - József Attila után szabadon -” kopogtatás nélkül bejöhetsz” elve érvényes. Vagyis rányomsz a csatlakozásra és máris tag vagy.

A zárt csoport viszont inkább Bagoly odúját idézi a Micimackóból. Mert bár a “KRM KPGTTNI H ZT KRJ HGY KNYSSK” (Kérem kopogtatni, ha azt akarja, hogy kinyissák”) felirat nincs kint, itt bizony az adminisztrátor jóváhagyása kell ahhoz, hogy a csapathoz tartozhass.

Miért említjük ezt a két platformot? Azért, mert bizonyos vállalkozások esetében érdemes elgondolkodni azon, hogy a Facebook Oldalad mellé csinálj egy zárt és/vagy nyitott csoportot is.

Mondunk egy példát. Tegyük fel, hogy fodrásztermékeket forgalmazol. 
Fodrászüzlet

Mondjuk, hogy tök menő vagy, már van egy webáruházad is. Aztán csinálsz egy Facebook oldalt is, mert tudod, hogy az kell.

De tudsz ám még valamit: azt, hogy a vásárlóid között nem csak fodrászok vannak, hanem magánszemélyek is. Nem kell brit tudósnak lenni ahhoz, hogy belásd: a két csoportnak más jellegű infóra van szüksége, ráadásul ami az egyiket érdekli, az jó eséllyel nem pálya a másiknak. A fodrász hatóanyagokról, hatóidőről, technikákról és csillivilli szakszavakról szeretne tartalmat olvasni, a magánszemély szép frizurákra és otthoni hajápolókra kíváncsi.

Csinálj nekik külön csoportot. Imádni fognak érte! És tudod, ha imádnak, vásárolnak is. Halleluja!

Szent pingvinfröccs, nekem még NINCS Facebook oldalam, lehet, hogy kellene?

Már nagyon vártuk ezt a kérdést. (Nem a pingvinfröccs miatt, olyan valószínűleg nincs. Valószínűleg.)

Tehát: kinek van szüksége Facebook Page-re?

Voltaképp mindenkinek, aki valamit értékesít. Mindegy, hogy egy termék, egy szolgálatás vagy egy esemény büszke “anyukája” vagy, a Facebook page egy olyan ziccer a közösségi médiában, amit tilos kihagyni.

Vegyünk például egy nagy márkát, mondjuk a Coca Cola oldalát, aminek világszerte több mint 107 millió követője van.

coca cola facebook page

Esetükben nem a brandépítés a cél, hiszen az már jó régóta stabil lábakon áll, sokkal inkább az, hogy folyamatosan a köztudatban legyenek. Másként fogalmazva: a Facebook jelenlétük az egyik módja annak, hogy a kóla szóról akkor is a piros színre asszociálj, amikor a kék színű konkurencia mindenféle pepszichológiát bevet annak érdekében, hogy őket válaszd.

De nézzünk egy kisebb márkát, mondjuk a Spirit Hotel Thermal Spa-t.  Nekik rögtön “csak” 43.500 követőjük van.

spirit hotel thermal facebook page

Nekik azért kell a Facebook oldal, hogy folyamatosan megoszthassák az újdonságokat, akciókat és egyéb ajánlatokat a rajongóikkal, és ezáltal megpróbálják növelni a foglalások számát. Esetükben tehát azért kulcsfontosságú a folyamatos online jelenlét, hogy fenntartsák az érdeklődést a szállodájuk iránt.

Aztán ott vannak a lokális üzletek, például egy isteni reggelizőhely a belvárosban. 

Értelemszerűen neki is szüksége van egy Facebook oldalra, hiszen azon keresztül tudja megszólítani a vendégeit. Sőt, a megfelelő hirdetési beállításokkal könnyedén megszólíthatja azokat, akik a közelében élnek. 

Láthatod, hogy bár a célok nem teljesen egyformák, Facebook oldalra mindenkinek szüksége van. Hiszen, mindenkinek kellenek új követők, mindenki szeretné megtartani a régieket, és mindenki azt szeretné, hogy a követők elköteleződjenek a márkája iránt. Csak ezek után jöhet a második szint, vagyis az ajánlatok bemutatása és a vásárlásra ösztönzés.

És ha már itt tartunk. Jöjjön egy újabb fogalom.

Az engagement. 

Angolul tudók lelki szeme előtt most megjelent egy féltérdre ereszkedő férfi, aki épp készül megkérni a barátnője kezét. A Facebook világában az engagement jelentése egy kicsit más, de köze van az elköteleződéshez.

Engagement alatt értjük azt, hogy hány lájkot, megosztást és kommentet sikerül összeszedned egy-egy poszt alá. Értelemszerűen minél több, annál jobb. Miért? Azért, mert akkor a Facebook úgy ujjong, mint a Barca drukkerek, amikor Messi gólt rúg. Márpedig, ha a Facebook boldog, előnyökben részesít. Például eleve több ember hírfolyamába juttatja el a posztokat. És értékesebbnek tartja a márkádat. És attól a Google is jobban fog szeretni. Ha pedig a Google szeret, akkor minden vállalkozó örömkönnyeket hullat.

Ahhoz persze, hogy Facebook a szívébe zárja az oldaladat bizonyos formaságokra is oda kell figyelni. Nézzük meg gyorsan, mi minden kell ahhoz, hogy a Facebook oldalad SEO-ja szuper legyen.

#1 - Névjegy

Ez tényleg olyan, mint egy névjegy. Ide kell leírnod azt, hogy mi az oldalad fő profilja és össze kell gyűjtened a különféle céges elérhetőségeidet. (Telefonszám, email cím, skype, weboldalad stb.)

Fontos, hogy alapos legyél, hiszen az infók, amiket megadsz, nem csak a követőidnek fontosak, hanem a Facebooknak is. Ő ugyanis ez alapján (is) tudja belőni, hogy milyen témával foglalkozik az oldalad.

#2 - Képek

Képtelenség, hogy ne legyenek feltöltve képek. Bármi jöhet, aminek köze van a branded-hez: termékfotók, hangulati fotók, eseményeken lőtt képek, ajánlatokkal kapcsolatos kreatívok, mindegy. A lényeg az, hogy a képeid illeszkedjenek a profilodba.

#3 - Események

Ha vannak a cégedhez kötődő események, feltétlenül említsd meg őket az oldaladon is.

Tudtad, például, hogy a Facebookon már eseményeket is lehet hirdetni? Pedig így van, ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

#4 - Nyereményjáték
nyereményjáték, szerencsekerék

Ha van egy nyereményjátékod, akkor biztosan tudod, hogy a weboldadon köteles vagy feltüntetni a játékleírást és a játékszabályzatot. Azon túl, hogy egy-egy ilyen marketing-akciót nyilván megosztasz az oldaladon, a nyereményjáték részleteit érdemes feltöltened a “nyereményjáték” fül alá. Még jó, hogy a Facebook Page nem Van Gogh, különben bajban lenne ezzel a fül témával.

#5 - Vannak más social csatornáid is?

Reméljük. De akkor feltétlen jelöld meg őket az oldaladon és gondoskodj róla, hogy a linkek is ott legyenek.

social csatornák ikonjai

Sőt, ha szeretnél még egy csavart a történetbe, akkor a különböző közösségi médiás tartalmaidat rendszeresen oszd meg az oldaladon is. Mert miközben a felhasználóid ártatlanul átklikkelnek az Insta vagy a YouTube csatornádra, észrevétlenül szorosabb fűzik a kapcsolatot a márkáddal.

#6  - Üzenetküldés

Képzeld el, hogy felmész egy magazin Facebook oldalára és eszedbe ötlik, hogy ajándék gyanánt előfizetnél rá 3 hónapra a nagynénédnek. Csakhogy, nem tudod, van-e lehetőség negyedévre előfizetni, ezért lelkesen írsz egy üzit a lapnak a messengerben.

Három lehetőség van.

Az egyik, hogy nem vagy csak nagyon sokára válaszolnak. Ebben az esetben jó eséllyel megsértődsz rájuk, mert úgy érzed, nem vagy elég fontos ügyfél, és előfizetés helyett egy szép sállal leped meg a rokonodat.

A második opció, hogy kapsz egy automatikus üzenetet, amiben leírják, hogy köszönik a megkeresést és hamarosan válaszolnak. Ha betartják a szavukat és tényleg hamarosan válaszolnak, akkor elégedett leszel, és meglesz az az előfizetés. Arról nem beszélve, hogy minél rövidebb a válaszidő, annál jobbnak értékel a Facebook. És igen: az automatikus üzenet ugyanolyan válasznak számít.

A harmadik verzió, hogy Ügyfélkapcsolattartó Jolán egész nap a gép előtt ül és lelkesen válaszolgat az üzenetekre. Ez ugyan jó az ügyfélnek, viszont a vállalkozónak nem biztos, hiszen egy 8 órás munkaidőre bejelentett Jolán elég sokba kerül. Ha beállítod az automatikus üzenetküldést, bőven elég, ha a kijelölt kolléga naponta kétszer-háromszor ellenőrzi a bejövő üzeneteket és válaszol rájuk.

Szerintünk most ugorj ki a konyhába és csinálj magadnak egy isteni kávét, csapj le egy csokira vagy sütire, mert izgalmas rész jön, és az agyad megérdemli az üzemanyagot.
jegeskávé tálcán
Tartalomelőállítás - ha ezt jól csinálod, az már több mint félsiker!

“A siker 80% az, hogy jelen vagy” - mondta Woody Allen. Furcsamód, ez a bölcsesség a közösségi médiára is igaz. A DigitalMarketer oktatóanyagából is az derül ki, hogy a siker egyik legfontosabb alappillére az, hogy kiemelkedő tartalmat állíts elő.

És, hogy mi számít kiemelkedő tartalomnak? Az, ami 

  • szórakoztat
  • tanít
  • inspirál.

De vajon mi alapján tudod eldönteni, hogy ez milyen témákat jelent a te közönségedet illetően?

A válasz elég összetett. Nyilván józan ésszel is kitalálható, hogy nagyjából mik azok a topicok, amik felkeltik a követőid kíváncsiságát. De minek tapogatóznál, ha ennél pontosabb infót is kaphatsz? Lássuk, hogyan.

Először is szükséged lesz egy alapos témakutatásra, majd néhány jól kidolgozott avatárra. Utóbbiak olyan képzeletbeli, egymástól különböző potenciális ügyfelek, akiknek kidolgozod a profilját.

A következő kérdésekre kell választ kapnod:
  • Milyen a családi állapotuk, van-e gyerekük és ha igen, milyen korúak
  • Mivel foglalkoznak
  • Nagyjából mennyit keresnek
  • Milyen könyveket, blogokat, magazinokat olvasnak, kiket követnek a közösségi médiában
  • Milyen gurukat követnek, milyen előadásokra járnak
  • Mi a céljuk a munkájuk során
  • Milyen értékeik vannak
  • Milyen kihívásokkal, nehézségekkel kell szembenézniük
  • Milyen fájdalompontjaik vannak - mire keresnek megoldást

Miért fontos mindez? Mert ezek alapján sokkal könnyebb meghatározni, hogy pontosan milyen tartalmakat olvasnak szívesen a követőid.

Mondunk egy példát, úgy mindig egyszerűbb.
vegán alapanyagok

Tegyük fel, hogy vegán éttermed van. Ebben az esetben az avatárjaid között biztosan lehet egy sport-és egészségmániás nő, aki 25-35 éves, viszonylag jó munkája van, eleget keres ahhoz, hogy minőségi ételeket vásároljon és rendszeresen edzeni járjon. Az ő esetében például fájdalompont lehet az, hogy a sok munka mellett nincs (sok) ideje főzni. És hopp: máris megvan egy neki szóló tartalom-típus. Írhatsz gyorsan elkészíthető, mégis finom és tápláló ételekről, összeállíthatsz neki egy listát a legjobb rendelhető egészséges finomságokról vagy épp rendszeresen megoszthatod vele az aznapi menüdet, hogy biztosan hozzád ugorjon ki ebédidőben.

Sőt: továbbmegyünk. 

Ha van blogod, oda is érdemes célzott tartalmakat írni, amelyeket aztán megoszthatsz a Facebook oldaladon. Ha a követőid átkattintanak a blogodra, és elolvassák a cikket, azzal még jobban magadhoz láncolhatod őket. 

A témakutatás és az avatárállítás irtó nagy meló, épp ezért nem kell neked vesződni vele. Simán rábízhatod a munkát egy online marketing ügynökségre. Hidd el, megéri kifizetni egy egyszeri összeget cserébe a rengeteg hasznos információért, amit később rengetegféleképpen hasznosíthatsz.

És ezzel kapcsolatban még valami. 

Nagyon nem mindegy, hogy milyen gyakran posztolsz az oldaladra. Nos, ez elég sok mindentől függ, de az általános vélekedés az, hogy napi egyszer mindenképp érdemes.

A rendszeres, minőségi tartalom nem csak abban segít, hogy megtartsd a régi követőidet, hanem abban is, hogy az újak jobban megismerjenek, megkedveljenek és végül teljes bizalmat szavazzanak neked. Ha ez megvan, akkor minden esélyed megvan arra, hogy az ilyen ügyfelek visszatérő vásárlók legyenek.

Reagálok, tehát jófej vagyok!

Mármint nem én (amúgy de), hanem te, aki menedzseled a Facebook oldaladat.

Facebook page tulajdonosként biztos lehetsz benne, hogy

  • Fogsz üzeneteket kapni

  • Lesznek pozitív és negatív kommentek.

Az üzenetekről már beszéltünk. A posztok alá érkező komment-áradatról viszont még nem.

Alapvetően mindegy, hogy az a hozzászólás dicsér vagy kritizál, mindenképp úgy illik, hogy reagálj rá.

ügyfélszolgálatos reagál

A kedves szavakkal könnyebb dolgod van: egyszerűen köszönd meg a jó visszajelzést és írd le, hogy mennyire boldoggá tesz az illető öröme.

Egészen más a helyzet, ha kritizálnak, pocskondiáznak vagy negatív színben tüntetik fel a cégedet. 

Mondanunk sem kell, ebben az esetben kulcsfontosságú, hogy reagálj. Ha nem teszed, az olyan, mintha egy ügyfélszolgálaton dolgoznál és SOHA nem vennéd fel a telefont….

Szóval reagálni kötelező. Viszont, miután kifejezted a sajnálatodat a történtek miatt, igyekezz olyan zárt platformra terelni a beszélgetést. Ez lehet email, messenger vagy akár telefon is. A lényeg, hogy a kommunikáció további része ne a nagy nyilvánosság előtt történjen. Nincs szükséged arra, hogy rontsák a hírnevedet!

Nem csak a húszéveseké Facebook oldalé a világ! (igen, rá tudod énekelni)

Itthon a YouTube és az Instagram ismert, de külföldön a többség rendszeresen használja a Snapchatet, a Twitter, a Pinterestet vagy épp a GooglePlus-t is.

Természetesen nem kell a létező összes közösségi médiát használnod, de ha úgy érzed, hogy az Insta vagy egy saját YouTube csatorna esetedben marketing értékkel bír, akkor érdemes regisztrálni.

Ha például van egy tüneményes cukrászdád, akkor inkább az Instagram a te tereped. Posztolhatod a saját finomságaidat, híres cukrászok tortakölteményeit, feltehetsz recepteket és kitehetsz mindenféle linket, ami a saját weboldaladra vagy másik social csatornádra mutat.

cupcake

Ha viszont egy kozmetika büszke tulajdonosa vagy, akkor az Insta mellett egy YouTube csatorna elindításán is érdemes elgondolkodni. Taníthatsz sminkelni, készíthetsz házi pakolásokat, mutathatsz bőrápolási praktikákat, a döntés a tiéd: a lényeg, hogy olyan tartalmat állíts elő, ami érdekelheti a követőidet.

De a legfontosabb most jön: ha több csatornád van, mindenképp gondoskodj róla, hogy rendszeresen átvezesd a követőidet egyik platformról a másikra. Ezzel egyrészt hozzájárulsz ahhoz, hogy még jobban elköteleződjenek a márkád iránt, másrészt, ha ügyesen helyezed el az ajánlatokat, konverziót (vásárlást) is szerezhetsz.

Igen, tény, hogy minél több csatornád van, annál több meló van velük, de ez a meló nem hiábavaló. Arról nem beszélve, hogy ha úgy érzed, hogy nem szeretnél posztírás, blogolás és fotózás helyett te inkább a elmennél edzeni, kacsákat etetnél a Városligetben vagy ejtőernyőznél egyet, akkor megteheted. Csak annyit kell tenned, hogy keresel egy olyan online marketing ügynökséget, aki tartalom előállítást is vállal. (Izé, most épp egy ilyen ügynökség blogját olvasod.)

Utolsó fejezet, esküszünk!

Biztos hallottál már a Facebook hirdetések szövevényes világáról. Ha nem, akkor itt egy cikk, ami szuper hasznos lehet az alapfogalmak elsajátításához.

A hirdetéssel több emberhez eljuttathatod a tartalmadat és ezáltal népszerűsítheted az oldaladat illetve a márkádat.

Meglepően sokféle hirdetési típus van, például - hogy csak néhányat említsünk - van, amivel oldalkedvelőket vadászhatsz magadnak, de olyan is, ami segít abban, hogy egy-egy közelgő eseményedről több ember tudjon.

Ha elolvasod a két bekezdéssel följebb belinkelt cikket, érteni fogod a lényeget, és onnantól kezdve gyerekjáték lesz, hogy az online marketingeseddel közösen megtervezzétek a céljaidat leginkább támogató kampányt.

Na, készen vagyunk, nem is fájt annyira, ugye? Ja és képzeld, nemrég kifejlesztettünk egy virtuális bátorságcsomagot, amit most neked is elküldünk. 3-2-1: meg is kaptad! Ha tetszett a cikk, most már semmi sem tarthat vissza attól, hogy bátran megoszd az ismerőseiddel!

Szeretnéd megkapni a cikket ingyen PDF-ben? Iratkozz fel, mi pedig már küldjük is!

Influencer marketing útmutató – Avagy barátkozom, tehát vagyok

cover image influencer marketing

Az influencer szó egyre gyakrabban használt kifejezés, amivel érdemes mielőbb megismerkednie annak, aki szeretné népszerűsíteni a márkáját a 21. században. 

1. Az alapok

Egy fiatal, kisportolt hölgy gyönyörű tájakon sétál. A naplemente körülöleli, miközben a hegytetőn jár. Az Instagram-poszt felett apróbetűs kiírás: “paid partnership with Asics”.

Ezen a ponton ér elkezdeni gyanakodni, hogy egy influencerbe botlottál. De mit is jelent influencernek lenni, és miért is lehet fontos a cégednek egy népszerű fiatal felhasználó?

influencer marketing - jersey shore

Az influencer olyan egyén, aki tudásának, online jelenlétének vagy közönségével való kapcsolatának köszönhetően befolyásolhatja a felhasználók vásárlási döntését.

Emellett egy bizonyos niche-hez (szűk piaci szegmenshez) is tartozik (vagy tartozhat), amelynek a niche nagyságához mérten számottevő követője van, akikkel nem mellesleg rendszeresen kommunikál.

De miért is fontos ő a márkád számára?

A We Are Social és a Hootsuite 2017 augusztusában végzett kutatása szerint nagyjából 3 milliárd ember használja aktívan a közösségi médiát. Ez a világ népességének 40%-át teszi ki.

Mi következik ebből?

Hogy ez a szinte felfoghatatlanul sok felhasználó nagy arányban követ számára hiteles influencereket a közösségi médiában. Az influencerek befolyásolhatják közönségük napi rutinját, életmódját, gondolkodását, és - ami még fontosabb - döntéshozatalait.

A jelenség az elmúlt pár évben (főleg Donald Trump politikai karrierje óta) közéleti terepen is nagy szerepet kapott. Az USA elnökét egyébként az első influencer elnöknek tartják, hiszen szimpatizánsainak jelentős részét Twitter-aktivitása révén szerezte.

Donald Trum twitter oldala

Ám (hogy a példánknál maradjunk) Trump eredményeit, általános megítélését más influencerek is segíthetik, vagy éppenséggel ronthatják. Ennek ékes példája Casey Neistat vlogger, aki 2015-ben Trump bevándorlás(- avagy egészen pontosan muszlim)ellenes rendeleteivel ment szembe élesen egy videójában. A videót több mint 6 millióan látták, és mérhetően megnövelte a körébe tartozó internetezők szolidaritását, figyelmét a témával kapcsolatban.

Ugyanakkor Jay Baer online marketing szakértő és business stratéga szerint “az igazi befolyásolás (influence) cselekvést, nem csak figyelmet generál”. Pontosan ezt használhatják ki a gyártói, szolgáltatói szférában tevékenykedő márkák. 

Ám mielőtt még ezt kifejtjük, tanácsos egy rövid kitérőt tenni az influencerek kategorizálásának irányába:

  • Híresség (pl. Kylie Jenner, magyar részről Istenes Bence)

  • Szaktekintélyek, vezetők (pl. Bill Gates, Lakatos Márk)

  • Bloggerek és tartalomgyártók (pl. Brian Dean, Emmer Szabina)

  • Mikroinfluencerek (1000 és 100 000 közötti követőszámmal rendelkeznek; pl. Deák Edina Karina).

Deák Edina Karina influencer instagram oldala

Oké, de miért érné meg nekem egy influencerrel reklámoznom a brandemet? - teheted fel magadnak a kérdést. Tehát miért mondta azt Baer, hogy cselekvésre is ösztönözhetnek az influencerek? 

Közelítsük meg máshonnan a kérdést: mit csinálsz, amikor fáj a fogad?

Igen, tudjuk, fájdalomcsillapító meg jeges borogatás után szaladgálsz, és reménykedsz benne, holnapra elmúlik ez az egész mizéria, és nem kell fogorvoshoz menned. Ám amikor már végképp elviselhetetlenné válik a fájdalom, minden bizonnyal rákérdezel az ismerőseidnél arra, hogy ismernek-e jó fogorvost.

Fogadjunk, hogy te is többször kerültél már hasonló szituációba!

Lehet persze, hogy rákeresel egy jó magánorvosra, esetleg megnézed az értékelésüket a neten, de a végső áldást az ismerősöd ajánlása adja - ez lesz a bizonyítéka számodra annak, hogy az orvos (vagy márka) megbízható, és nem mellesleg jó (vagy minőségi).

Az influencer marketing ezen az elven működik. Ha követsz egy influencert, vélhetően szimpatizálsz vele, egyezőnek tartod az értékrendeteket, esetleg szeretnél olyanná válni, amilyen ő maga is.

Így tehát, ha ő ajánl neked egy hiperszuper terméket, az olyan, mintha egy kedves (és nem mellesleg nálad jóval menőbb) ismerősöd mondaná azt, hogy: bátran vásárolj belőle, hiszen neki is beváltak a termékei.

wearethevr influencer
Az influencerek azért is válhatnak hasznodra hosszú távon, mivel a fiatal fogyasztók manapság szinte vakok a plakátokra és süketek a hangos reklámokra. Mára határozottabbak és egyéniség központúbbak, saját maguk akarnak rátalálni a számukra legmegfelelőbb brandre. 

Ez hívja életre az influencer marketinget, hiszen ahhoz, hogy a fogyasztók rátaláljanak a nekik megfelelő niche-re, szintén körbekérdeznek barátaik körében vagy megnézik, mire esküsznek kedvenc influencereik.

Az influencer segítségével tehát közvetlen és szoros kapcsolatot teremthetsz a branded és az influencer közönsége között.

Futólépés instagram

Side note: a Markerly kutatása szerint jobban megérheti mikroinfluencerekre bízni a márkád népszerűsítését, mint a több milliós követőszámmal rendelkező társaira, hiszen ahogy a követőszám nő, a posztok alatti engagement csökken. Ez azt jelenti, hogy az influencer kisebb követőbázissal könnyebben kommunikál, tartja fent a szimpátiát, és alakít ki márkahűséget, így pedig több felhasználót is inspirál reakcióra (lájkolásra, kommentelésre, megosztásra).

Ez tehát az igazi influencing, amire Baer is utalt.

Ráadásul egy mikroinfluencer jóval kevesebbért is igent mondhat a felkérésre, mint egy olyan celebritás, mint akár Kim Kardashian vagy Pewdiepie. De mondhatnánk itthon Norie-t vagy Dancsó Pétert is.

2. Jó-jó, de hogyan találjam meg a brandem számára legmegfelelőbb influncert?

Az influencer marketing első és legsarkalatosabb pontja a branded számára megfelelő influencerek felfedezése. Ezt két csatornán viheted véghez: a blogokon és a közösségi médián keresztül.

#1 - Blogolás

Azt hitted, hogy a blogolásnak rég leáldozott?

Hát, felvilágosítunk: nem.

Annyira nem, hogy a legnépszerűbb bloggerek is könnyedén előléphetnek influencerekké. Sőt, sokuk általában a közösségi médiában is képviselteti magát, de éppen attól bloggerek első sorban, mert a blogolást tekintik első számú felületüknek. (Lásd: fentebb, az influencer-kategóriáknál.)

Érdemes felkutatnod a márkádhoz passzoló blogokat. Így például, ha be akarsz törni az edzőcipő piacra, professzionális sportolók vagy sportos bloggerek felületeit kell megkeresned.

A MyBlogU például abban segít, hogy kapcsolatba kerülhess bloggerekkel. Ezt azáltal teheted meg, hogy a felület közreműködést ajánl fel számodra. Segíthetsz tartalmat építeni, cserébe pedig a bloggerek biztosítják számodra, hogy megjelölnek téged (azaz a brandedet) a blogjukon. A hosszútávú kapcsolatok kiépítéséhez vezető első lépés a karitatív segítségnyújtás…

myblogu

Ha kisvállalkozást képviselsz, a blogger outreach-hez az Inkybee és a BlogDash felületét ajánljuk, míg közép- és nagyvállalkozásoknak a Buzz Stream-t és a GroupHigh-t.

#2 - Közösségi média

a. Keress rá a hashtagekre! 

Ha például sminkeket árulsz, érdemes rákeresned az olyan hashtagekre, mint a #rúzs #alapozó #mutiarúzsod stb. 

Az ezek alatt a hastagek alatt található legnépszerűbb posztok vélhetően influencerekhez köthetők. Máris megvannak az első influencereid, akikkel felveheted a kapcsolatot!

b. Google Alerts

Állíts be olyan kulcsszavakat a Google Alerts-ben, amik kapcsolódhatnak a márkádhoz, hogy mindig értesítést kapj, ha valaki rendszeresen használja azokat. A kiszemelt felhasználó elképzelhető, hogy épp egy influencer, így érdemes együttműködéssel vagy ajándékkal elmélyíteni a szimpátiáját.

c. Social Mention

A Social Mention egy olyan alkalmazás, amelynek segítségével rátálalhatsz azokra a felhasználókra, akik gyakran alkalmaznak hashtaget a márkádra. Ha az internetező tekintélyes követőszámmal rendelkezik, és szimpatikusnak találod, nincs is más hátra, mint felvenni vele a kapcsolatot.

d . TwtrLand

Ez az alkalmazás a Twitter, az Instagram és a Facebook népszerű felhasználóit gyűjti neked össze témakörök alapján. Megmutatja, hogy a kikutatott influencer hány éves, mennyire népszerű a kategóriájában, és melyik csatornáit látogatják a legtöbben.

#3 - A kapcsolatfelvétel

A befutott cégek kevesebbszer futnak bele abba a problémába, hogy a termékeik népszerűsítése érdekében influencert kell keresniük. De néha persze ők is élnek ezzel a lehetőséggel, hiszen gondoljunk csak bele: amikor a Hell Bruce Willisszel vagy a BioTech USA Hosszú Katinkával azonosítja magát, a hírességek vonzerejét használják ki.

Velük szemben a KKV-k jóval többször szembesülnek azzal, hogy nehezen indul be a termékeik iránt való kereslet. Így tehát nekik kell beindítaniuk ezt a folyamatot.

Ám nem mindenkinek egyértelmű, hogyan is illik megszólítani egy influencert. 

Soha nem rossz a lényegre törő levél, hiszen időt és energiát spórolhatsz meg általa a kiszemelt fiatalnak (vagy épp idősnek). A pontos és a nemtörődöm hangnemet ugyanakkor csak egy vékony hajszál választja el egymástól. Éppen ezért mindig figyelj oda a tiszteletadásra, illetve arra, hogy ne tegyél az influencernek előnytelen ajánlatot.

Akármennyire is azt gondolod, dörzsölt róka vagy a business világában, vésd eszedbe, hogy az influencerek korántsem amatőr netezők. Mivel professzionális szinten űzik az önmenedzsmentet, ezért pontosan tudni fogják, mikor akarod átvágni őket…

Mondanunk sem kell, hogy részletesen nézz utána az influencer tevékenységének is, mielőtt megfogalmazod a leveled neki. Nemcsak magadat kíméled meg a leégéstől, hanem az ő büszkeségét is minden bizonnyal legyezgetni fogja egy-két bók. (Mert hát, valljuk be, te is szívesebben dolgoznál együtt egy olyan emberrel, aki nemcsak ismeri de el is ismeri a munkásságod, mint egy olyannal, aki nagyjából csak a nevedet tudja.)

Megmutatjuk, hogyan is érdemes levelet fogalmazni.

sablon levél

Természetesen nem létezik a Banán Köztársaság, de nem is ez a lényeg. Légy frappáns, barátságos, és mutasd meg az influencernek, hogy láthatóan érdekel és leköt, amit csinál. Az első benyomás mindig fontos!

#4 -  A kompenzáció

Mi például a fentebbi levelünkben egy termékkel kedveskedtünk a kitalált cég nevében a (szintén kitalált) influencernek, de ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen opciód a kompenzálására.

Természetesen pénzbeli juttatást is felajánlhatsz neki. De ha ismertebb céget képviselsz vagy jóval több követővel rendelkezel, mint ő, bizonyos posztjainak megosztása is csábító lehet számára.

Emellett pedig rendszeres kedvezmények, ajándékkártyák felajánlása is jó pont lehet.

És ami még fontos: ha létrejött az “üzlet”, írj a influencerednek egy köszönőlevelet. Tartsd fenn a jó viszonyt, hiszen ki tudja, mikor dolgoznál még együtt vele a jövőben...

#5 - Maradj résen!

Az influencer marketing épp olyan, mint a marketing: a tanulás soha nem érhet véget benne. Figyeld továbbra is a feltörekvőket és a már befutottakat, hogy ne maradj le az új lehetőségekről a piacon.

És persze, kommentelj a posztjaik alá a céged nevében, hogy megismerjék a neved. Ha pedig már kialakult a szoros viszony, tartsd is fenn. Ünnepek alkalmával vagy a születésnapjukon is érdemes írnod nekik.

#6 - Néhány példa

Most már megvan az elméleti tudásod az influencer marketingről, de még mindig nem biztos, hogy el is tudsz képzelni egy erre épülő kampányt, ugye? Mutatunk néhány jól sikerült kampányt, amit befutott influencerek tettek igazán naggyá!

a.) H & M

A legnagyobb Instagram-bázissal rendelkező ruhamárka Julie Sariñana és Ela Velden fashion bloggerek bevonásával indította útjára kampányát 2017 végén.

h&m instagram influencer
b.) DiAEGO

A skót whiskey gyártó Nick Offermant kérte fel reklámszereplésre. A kampány annyira jól sikerült, hogy még a Shorty Award for Best Influencer Marketing Campaign-t is elnyerte. A videóban Offerman egy kanapén ül, és néha belekortyol az italába… Ezt láthatjuk 44 percen keresztül.

c.) GAP

A Refinery29 és a WhoWhatWhere blogok rendkívül népszerűek. A GAP többek között ezekről a mammut blogokról is szerződött bloggerekkel, hogy megmutassák, hogyan építik be a GAP ruháit a gardróbjukba. Mivel számos niche területen munkálkodó influencert bevontak a kampányukba, hatalmas sikere lett az akciónak.

d.) Fanta

A 2017 elején indult Fanta-kampány több kamasz influencer bevonásával kezdett a YouTube meghódításába. Nemcsak Magyarországon, de több környező országban is belekezdtek a Fanta Elnöki Főnökség kampányba. A látványvilág és videók javarészt hasonlóak: a felkért influencerek a Fanta felhasználásával élvezik az együtt töltött időt vagy mesélnek vicces történeteket.

Fanta influencer

Most, hogy már mindent tudsz az influencer marketingről, nincs is más dolgunk hátra, minthogy jó szelet kívánjunk a márkanépszerűsítés tengerén. Horgonyt fel!

Szeretnéd megkapni a cikket PDF-ben ingyen? Iratkozz fel, mi pedig már küldjük is!

Így növeld az organikus elérésed 4 könnyen tanulható lépésben

Egy jó SEO szebbé teszi a mosolyod, mint egy új fogkrém.
Növelnéd oldalad vagy videód látogatóinak számát? Több vásárlót vonzanál be? Az alábbi 4 könnyen tanulható lépéssel szinte ingyen elérheted, hogy szép lassan az egekbe szökjenek blogod, csatornád mutatói!

Kezdjük valahol itt: az organikus elérés azt az oldalforgalmat jelenti, amelyet nem fizetett terjesztés útján érhetsz el.

De mit is jelentsen ez?

Azt, hogy úgy is számottevő követőbázisra és előkelő helyre tehetsz szert a Google keresési listáján, ha semmit, vagy épp minimális összeget áldozol tartalmad népszerűsítésére.

Most megmutatjuk azt a 4 könnyen eltanulható praktikát, amelyek segítségével te lehetsz a SEO császára!

1. KULCSSZAVAK MINDENEK ELŐTT 


a. Kulcsszó, kulcsszó – de milyen?


Kulcsszavak nélkül nincs SEO. Mielőtt kulcsszókutatásba kezdesz, azonosítsd, milyen niche-t (kis piaci szegmenst) szeretnél betömni szolgáltatásoddal, és milyen ezzel kapcsolatos szavak után kutatnak potenciális vásárlóid.

A niche kulcsszavak, mivel kevesebben keresnek rá, mint az egyszavas vagy mainstream szavakra, szókapcsolatokra, könnyebben a honlapodra irányítják a figyelmet. Az egyszerűbb beazonosításhoz érdemes vásárlóperszónákat (buyer persona) alkotnod, hogy könnyebben eldönthesd brandkommunikációd hangvételét. (A vásárlóperszóna tartalmazza a célközönség életkorát, nemét, ízlését stb.)

A kulcsszókeresésben a Google Keyword Planner mellett a fórumok is hasznosak lehetnek. Így például, ha különleges fagylaltokat árulsz, a fórumtémák valódi ötletrengeteggel áraszthatnak el, de a Redditen és a Wikipédián is érdemes inspiráció után nézni.

wikipédia  találat
Bónusz tipp!

Akkor is hasznos a magyar mellett angol kulcsszavakat kikutatnod, ha kizárólag magyar piacon szeretnél terjeszkedni, hiszen angol nyelven klasszisokkal szélesebb merítésből válogathatsz.

b. Long tail kulcsszavak

A számodra ideális kulcsszavak kialakításánál vedd figyelembe a “long-tail” kifejezéseket, melyek jóval kevésbé kompetitívek, mint az átfogóbb, rövidebb “head” szavak, illetve ezek balanszát is tartsd szem előtt a megszülető blogposztodban.

Az alábbi képen például a head szavakra kerestünk rá a gyakorikerdesek.hu-n. A találatok között az erre passzoló fórumtémákat találtuk meg, melyek címei hasznos long-tail alapanyagként szolgálhatnak.

gyakori kérdések találati lista

c. Kulcsszó keresés – eszközt adunk a kezedbe!

Természetesen nemcsak a GKP létezik az alapos kulcsszókeresések lebonyolításához, ami nagy szerencse, hiszen nem féltétlenül ez a legjobb eszköz a piacon.

A legjobb SEO-szakemberek többek között a SEMrush, az Ahrefs és a Moz felületeire esküsznek. Ugyanakkor a Seed Keywords is hasznodra válhat, amelyben kisebb felmérések elvégzésére is lehetőséget ad. Valamint a Longtailpro, amely kiszámolja, mennyire erősek azok a kulcsszavak, amelyekre felépíteni tervezed a SEO-kampányod.

d. A cél a Youtube?

Inkább YouTube-csatorna kialakításán töröd a fejed?

Első lépésként üsd be a YouTube keresőjébe azt a kulcsszót, amellyel csatornád SEO-ját javítanád.

google keresés a jóga szóra

Emellett ugyanakkor a Google-ben is tanácsos a top kifejezéseket felmérned, és ún. “videó kulcsszavakra” rákeresned. Ezekre úgy találhatsz rá, hogy a beírt kulcsszavaidra kidobott videótalálatok címét is feljegyzed.

jóga gyakorlatok, youtube találatok
Adunk egy szuper tanácsot: a legkönnyebben olyan kulcsszavakra építheted fel videóid címét, mint:
  • Hogyan… (How to…)
  • Kritikák (Review)
  • Oktatóvideók (Tutorial)
  • Bármi, ami sporttal kapcsolatos (“cardio workout”)
  • Vicces videók (Funny moments of…)

Ezek után az általad ideálisnak vélt kifejezéseket (pl. Hogyan készíts rántottát) futtasd le ebben (vagy ebben) az ingyenes kulcsszókeresőben. Így aztán könnyedén felmérheted, milyen magas az adott kulcsszó volumene, tehát havonta átlagosan mennyien keresnek rá. Ha 300-nál többen (de pár ezernél kevesebben), akkor niche-ről beszélhetünk, tehát győzelem! Meg is találtad a számodra létfontosságú kulcsszavakat!

adott kulcsszó search volume-ja

Fontos viszont észben tartani, hogy a magyar piac töredéke a nemzetközinek. Itthon tehát jóval kisebb számokra tudsz támaszkodni.

ahrefs keresés

A fenti képen az Ahrefs segítségével végeztünk kulcsszókutatást. A “jóga gyakorlatok” kulcsszó volumene 1900. Ez a szám kifejezetten magas, így nehéz vele felvenni a versenyt egy ugyanerre a szópárra épülő tartalommal.

A rendszer azonban kidob egyéb, kisebb volumenű kulcsszavakat is, ugyanennek a szópárosnak a felhasználásával. Magyar piacon a 100-300 közötti volumenű szavakat érdemes megcélozni a tartalomfejlesztésnél.

Még valami: tudtad, hogy a hosszabb videók jobb eséllyel kerülnek előrébb a keresési találatok között? Ne add alább 10 percnél!


További hasznos linkek:

2. VENDÉGBLOGOLJ!

a. Vendégblog – hogy mi?!

Kezdjük a legelején: mit is a jelent ez a kifejezés? A vendégblogolással hozzájárulsz egy cikkeddel egy másik bloghoz. Ennek célja nemcsak a kapcsolat-, de a linképítés is, melynek segítségével a te oldaladra terelődhet a forgalom az adott site-ról. Ráadásul a keresőoptimalizálást is segítheted ezáltal: javulhatnak az esélyeid arra, hogy előrébb kerüljön oldalad a Google keresési rangsorában. 

Tudtad?

Néhány éve olyan vélemények terjedtek el, amelyek szerint a vendégblogolás halott. Nos, mindezt Matt Cutts és csapata igyekezett megállítani, mégpedig úgy, hogy azóta szigorúan büntetik a nem minőségi, kizárólag SEO-t figyelembe vevő posztokat, így ismét népszerűbbé válhattak a minőségi vendégblogposztok.

b. Hogyan kezdj neki a vendégblogolásnak

Futtass egy backlink-kutatást (például itt) versenytársaid blogposztjaira. Ezzel felmérheted, honnan származnak azok a linkek, amelyek az adott URL-re mutatnak. A lista a posztjaidra potenciálisan nyitott oldalakat fogja feltárni előtted.

Érdemes azt is felmérned, mely cikkek teljesítettek kiugróan a hasonló tematikájú blogokban. Ebben többek között az Ahrefs állhat rendelkezésedre. (Az “organic traffic” azt mutatja meg, mekkora volt a cikk organikus elérése, míg a “referring domains” azt, hogy hány oldal linkelt az adott tartalomra.)

most popular yoga poses ahrefs keresés

A blogposzt megírásában két dolgot mindenképpen tanácsos figyelembe venned: hogy ne rólad vagy a brandedről szóljon. A cél az, hogy az olvasóidnak hasznos tudást adj át; valamint, hogy minőségi tartalmat gyárts.

Ám mielőtt még útjára eresztenéd a blogposztod, fontos, hogy jól ismerd meg a kiszemelt versenyplatformokat, és te is aktívan szerepelj az életükben. Szánj 1-2 hetet arra, hogy aktívan kommentelj és jelen légy a kiválasztott felületek mindennapjaiban! Érdemes segítő, hozzáértő hozzászólásokat elszórni, hogy idővel tárt karokkal fogadják a vendégposztod!

angol nyelvű gratuláló levél

Ha útjára eresztetted a blogposztod, nem is marad más hátra, mint folyamatosan figyelni az érkező kommenteket és válaszolni rájuk.

Mindemellett ellenőrizd a forgalmat, hogy mely posztok teljesítenek jobban a blogodon és természetesen engedj te is vendégblogolókat az oldaladra!

c. Van más út is!

Brian Dean SEO-szakember máshonnan közelíti meg a vendégblogolás első lépéseit. Ő is a kulcsszókeresésekből indul ki, véleménye alapján például érdemes hasonló kifejezésekkel kezdeni a Google-keresőben:

  • Kulcsszavad “vendégblogolási lehetőség”
  • Kulcsszavad “vendégposzt”
  • Kulcsszavad “együttműködő szerző:...”
  • Kulcsszavad “vegyél részt oldalunkon” stb.

Habár ezek a lehetőségek angol nyelven valóban bevethetők, itthon leginkább a “kulcsszavad + vendégposzt” párossal találhatsz rá a versenytársaidra.

jóga vendégposzt google keresés

További praktika lehet, hogy miután rátalálsz egy kompetitor szerzőre, lefuttatod a profilképét vagy nevét a Google keresőjében. A találatok között nagy eséllyel azok a blogok is meg fognak jelenni, melyek tárt karokkal várják az azonos témában jártas bloggerek posztjait.

Laura Culberg google keresés

Ha angol nyelvterületen terjeszkednél, vesd be az AllTopot! Ez a netes alkalmazás niche területek szerint osztja fel a blogposztokat, segítségével jóval gyorsabban találhatsz rá versenytársaidra, mint egyébként.

Ami az utánkövetésnél fontos még: küldj egy köszönőlevelet azoknak, akik engedték, hogy linket kapj a blogjukon! Ápold a kapcsolataidat, ki tudja, mikor lesz még szükséged rájuk!

d. Blogolni – de miért?

Ám nem esett szó eddig arról, miért is fontos a blogolás a honlapodon? Mégis, mi a túróért ölnél rengeteg energiát egy egyszerű blogba, ugye?

Egyrészt azért, mert a személyesebb hangvétellel nemcsak közelebb kerülhetnek hozzád olvasóid, hanem a szaktudásodról is könnyebben meggyőzheted őket. Másrészt mert, persze, emögött financiálisabb megfontolások is húzódnak: több organikus elérést szerezhetsz általa.

De milyen hangvételű cikkeket írj, ha a brandépítés elején állsz?

Miután kitűzöd a piaci szegmensed, találd ki, milyen hangon fogod megszólítani a közönséged. Az író-vállalkozó Tim Ferris például kifejezetten személyes hangvételű blogcikkeket ír, amelyek igen nagy népszerűségnek örvendenek.

blogcikk printscreen

Továbbá mire figyelj még oda? Az oldalad dizájnjára! Nemcsak a niche-edhez kell illeszkednie, hanem érdemes trendinek is lennie. Mit sem ér a minőségi kontent, ha a honlapod nem azt a naprakészséget sugározza, amit a blogod!

e. Mit kerülj el?

Eddig arról beszéltünk, hogyan alakíts ki egy blogposztot és hogyan növeld organikus módon a forgalmad. Azt is érdemes viszont tudni, mik akadályozhatnak meg a várva várt előretörésben.

A címadás például kritikus pontja egy-egy blogposztnak, cikknek. A “hűvös”, személytelen címek (pl. Egy hirdető útmutatója a Pinteresthez) elidegenítően hathatnak az olvasóra, aki ezért nagy eséllyel még a kattintásra sem veszi a fáradságot. Használj minél több érzelmekre ható kifejezést!

érzelemre ható szavak a cikk címében
Pro tipp!

A CoSchedule-lel felmérheted, mennyire erős az általad kitalált blogcím! Habár szintén angol nyelvű eszköz, egy jó szövegíró segítségével magyarra is kiválóan átültethetők a rendszer javaslatai.

Co schedule - mennyire erős a cikk címe print screen

3. ÉPÍTS KI ERŐS BEJÖVŐHIVATKOZÁS-BÁZIST


a. Backlink és ami mögötte van

A bejövő hivatkozás (backlink) egy olyan, adott oldalon szereplő link, amely egy másik site-ra vezet. Minél több backlinkkel rendelkezik például egy adott blogposzt, annál inkább szippanthatja be a forgalmat és annál jobban nőhet arra az esélye, hogy a keresési találatok között előrébb kerül. Utóbbi úgy lehetséges, hogy a rangsorolásnál a Google azt is figyelembe veszi, hány oldal mutat az adott honlapra. (Lásd: fentebb, “referring domains”).

Hogyan építs ki megbízható baclink bázist?

Készíts például szakmai anyagokat és küldd el a szintén témában mozgó site-ok számára. Külön hasznos lehet, ha minél nagyobb forgalmú oldalakat sikerül megcéloznod. Vagy nézz el ide, ahol felmérheted versenytársaid linkbázisát, hogy aztán könnyebben eligazodj a blogok és oldalak sűrűjében.

A türelem rózsát terem, ez pedig különösen igaz a bejövő linkek kiépítésére. Néhány SEO-cég a közelmúltban úgy igyekezett minél feljebb tornázni a site-ját a keresési találatok között, hogy több száz mikrooldalt hozott létre, amelyek mindegyike az adott honlapra mutatott.

Habár ügyes megoldás, ne törd ilyeneken (hivatalosan a private blog network-ön) a fejed, ugyanis a Google algoritmusa mára különösen érzékenyen reagál az efféle trükközésekre, és komoly büntetésekkel sújtja az oldalad. Így például “do follow” helyett “no follow”-ra állítja a HTML attribútumát, amely annyit tesz, hogy a link elveszíti értékét és nem játszik közre a SEO-eredmények javításában.

ahrefs referring domainek
b. Kerüld el a rossz link bakit

Azt tudtuk, hogy nem könnyű bejövő linket szerezni, de gondoltad volna, hogy rossz linket már annál inkább?

Néhány amatőr húzással márpedig elég gyorsan rossz (link)lóra tehetsz szert. Így például, ha nem figyelsz oda a relevanciára, tehát például egy barkácsszaküzlet oldalára kérsz linket a jógagyakorlatokat taglaló cikkeddel.

Ellenőrizd, hogy az oldal, ahol linket kérsz, hogyan szerepel a Google-találok között! Ha például az oldal nevét nem elsőként dobja fel a rendszer, hanem másokat is rangsorol előtte, akkor vélhetően közel sem erős autoritású oldalról van szó, így nincs szükséged rá.

google keresés sütésfőzés

Érdemes azt is figyelembe venned, hogy az oldal milyen gyakran frissül. Egy kevésbé aktív site szintén nem turbózza fel az oldalad SEO-ját.

c. Mi a legjobb tartalom?

Átvettük, hogy mikre figyelj oda, ha backlink bázist építenél ki, most viszont lássuk, milyen tartalommal érheted el, hogy nagyobb arányban ajándékozzanak meg egy linkkel!

Az egyik legütősebb kártya, ha infografikát készítesz, hiszen könnyen megosztható tartalom.

Egyes cégek továbbá különösen igyekeznek vásárlóik kedvében járni, ezért sokszor közlik a termékeikkel kapcsolatban véleményeiket. Így például, ha írsz egy könyvkritikát, a könyvkiadó vélhetően előszeretettel fogja linkelni azt az oldalán a könyvhöz kapcsolódó referenciák között.

"Hátam mögött dél" című könyv vélemény

Ugyanakkor ne csak a kifelé, de a befelé mutató linkekről se feledkezz meg. Habár nem akkora az értékük, mint az előbbieknek, de kontroláltabban irányíthatod a forgalmat az előző cikkeidre.

Ajánljuk még, hogy kövesd a trendeket és rukkolj elő naprakész posztokkal. Ráadásul még jobb lehet egy minőségi videócsatorna is, amely a honlapodra irányíthatja a figyelmet.

De bővebben erről a 4. pontban...

d. Javítsd meg, ami „eltört!”

Egészen különleges linképítési stratégia lehet, ha a “broken linkek” újraépítése mellett döntesz. Ez a teljesen legális módszer azt használja ki, hogy a bizonyos oldalakon szereplő linkek időről időre elavulhatnak. A hivatkozásra kattintó egy üres oldalt talál, aminek helyét te veheted át egy releváns tartalommal.

Hogyan találj ilyen linkeket?

Első lépésben azonosítsd azt az oldalt, ahonnan backlinket szeretnél kapni. Ezt követően vizsgáld meg, mely oldalakra mutat, például a Moz Broken funkciójával vagy az Ahrefs segítségével. Már meg is találtad, amit kerestél!

ahrefs site explorer

Keress rá az eltűnt oldal tárolt verziójára és hozz létre egy jóval profibb és átfogóbb darabot, mint amilyen az előző volt. Most már csak kopogtatni kell a site ajtaján vele…

e. Eszköztár

És milyen eszközök segítségével fedezheted fel egy oldal bejövő linkjeit?

A Backlink Watch például az egyik legegyszerűbb, ráadásul ingyenes felület is. Ugyanígy a MoonSearch, mely az indexelt oldalak felkutatásában is segítségedre lehet.

Természetesen a már említett Ahrefs sem maradhat ki a felsorolásból, amely az egyik legmegbízhatóbb oldal, és nem mellesleg a kulcsszókutatásban is remekel. De vess még egy pillantást az OpenLinkProfilerre, a RankSignalsre és a Link Diagnosisra is.

Továbbá a Monitor Backlinks is kifejezetten haszos oldal, ahol SEO statisztikákat is kinyerhetsz.

További hasznos linkek:


4.GYÁRTS MINŐSÉGI KONTENTET!

Ha épphogy csak ismerkedsz a SEO-val, vélhetően már így is több helyen belefutottál abba a tanácsba, hogy “gyárts minőségi tartalmat”. Van, ahol azt írják, hogy a karakterek megfelelő számán múlik a jó tartalom, van, ahol azt, hogy igyekezz teletömni kulcsszavakkal.

Mi az igazság?

Természetesen fontos a releváns tartalom, de emellett számos más tényező is közrejátszhat a jó tartalom felépítésében. Ami viszont még fontosabb, hogy ne a SEO, hanem a felhasználó köré alakítsd a tartalmad. Ha a tartalom nem élvezhető a számos kulcsszó és a rideg hangnem miatt, hamar falakba ütközhetsz.

A Google olyannyira a barátod, hogy még a Webmester Akadémiáján ingyenes gyorstalpalót is nyújt a minőségi kontentgyártással kapcsolatban.

SEO starter guide a Googletől

Egyetlen probléma van csak vele: kizárólag arra koncentrál, mit NE TEGYÉL.

Mi viszont most arra koncentrálunk, mit tegyél:

  • Készíts informatív tartalmat, melyből az olvasó hasznos tudás birtokába kerülhet és szimpátiát válthatsz ki belőle
  • Légy hihető! Tartalmad megbízhatóságát támaszd alá idézetekkel, forrásokkal, látogatóidtól származó ajánlásokkal
  • Kösd le az olvasót! Az értékes tartalom nem a jól működő mondatoknál ér véget. Használj vizuális anyagot, amely fenntartja az érdeklődést!
  • A nap minden nap felkel. Ha felkel, elmúlik az éjszaka. - Kerüld a bagatell mondatokat! A kattintók elismerésére, nem elborzasztására hajazol.
  • A linkelésnél mindig figyelj arra, hogy megbízható, szavahihető oldalakra hivatkozz. Az igénytelen oldalak téged sem tüntetnek fel jó színben.

Továbbá törekedj arra, hogy az alábbi kérdésekre igennel tudj válaszolni:

  • “El tudnád képzelni a cikkeket nyomtatott szakmai magazinban?”
  • “Komoly, megalapozott témákat taglalsz, melyek a triviális dolgokon túlmutatnak?”
  • “Precízen megszerkeszted a cikkeidet?”
    “Bizalommal fordulnának mások is a posztban megjelent adatok és annak írója felé?”
b. Még egy kis tartalom ötlet

Most pedig vegyünk át néhány tartalmat, melyek nagyobb eséllyel vonzhatják be a kattintókat és tartják is ott az oldaladon!

  • (a már fentebb említett) infografika
  • mém: az egyik legerősebb tulajdonságuk épp a humoruk, melyekkel megnevettetheted olvasóid és növeled a cikked megosztási potenciálját
batmanes mém

videó: a jól megszerkesztett és tartalmas videó nagy lökést jelenthet az organikus elérések növelésében. “Magyarázó videót” azonban nem is olyan könnyű készíteni: dolgozd ki a forgatókönyvet, ragadd meg közönséged igényeit és mindig emlékeztesd őket arra, hogy iratkozzanak fel.

útmutató: Az útmutatóknak magas minőséget kell képviselniük és átláthatónak lenniük. Különösen hasznos lehet ez az e-mail címek begyűjtésében (“ha feliratkozol hírlevelünkre, további hasznos információkról értesülhetsz”).

lista: gyorsan fogyasztható cikk, amelyet még a legnagyobb nyomtatott magazinok is előszeretettel használnak

véleményposzt: történt valami újdonság a szakmádban? Írj róla egy véleménycikket arról, mit látsz benne jónak és milyen haszna/hátránya lehet ebből a szcénának

c. Felhőkarcoló – avagy határ a csillagos ég

A skyscraper technika az egyik legnépszerűbb tartalomgyártási metódus jelenleg, hiszen hasznos információkat olvaszthatsz bele és ha minőségi formában alakítod ki, nehéz megverni. Segít a bejövőlink-szerzésben, lefoglalja olvasóid és lenyűgözheti az influencereket.

A skyscraper technika egyik alapvető tulajdonsága a hosszúsága. Keress a cikkötletedhez passzoló, népszerű tartalmakat a neten és verd meg őket egy hosszabb cikkel!

A skyscraper hasznosságát ugyanakkor felmérések is bizonyítják. A ConvertKit 2017-es felmérése alapján például azok a bloggerek, akik 2000 szó feletti cikkeket terjesztettek, több mint 40 százalékban jó elérési adatokról számoltak be, míg az 500 szó alattiak mindössze 13 százaléka volt elégedett a cikkük teljesítményével.

Ha pedig megvagy ezzel, nem marad más hátra, mint elérni a megfelelő fogyasztókat. Gyűjtsd ki a domain linkhez tartozó bejövő hivatkozásokat (a fentebbi példák segítségével), majd a Hunter vagy a BuzzStream segítségével nyerd ki a hozzájuk tartozó e-mail címeket!

Minden készen áll ahhoz, hogy belecsapj az e-mailek megírásába, melyekben a saját posztodat ajánlod egy site figyelmébe!

d. Még néhány tipp!

És végezetül: milyen egyéb kritériumai vannak a blogolásnak?

A minőség, nem a gyorsaság számít! Éppen ezért az igazán profi bloggerek a cikkeik megalapozottságát veszik inkább figyelembe, nem pedig azt, hogy milyen sűrűn rakják ki azokat.

Manapság nagyobb hangsúlyt kap a hosszabb promóciós folyamat, mint a naponta frissülő tartalom. A szakértők szerint mindenesetre legalább hetente érdemes posztolni.

AdEspresso blogcikk

Szeretnéd megkapni a cikket PDF-ben ingyen? Iratkozz fel, mi pedig már küldjük is az emailt!